|
|
Néha azt gondolom, hogy az van rendben, aki keres, de többször, hogy az nincs rendben, aki keres. És néha nem gondolok semmit, ilyenkor egyenes a hátam és feszülök valahol, lazán feszülök persze és lélekzem az orrlyukaimon át. Ezeket onnan tudom, hogy igyekszem és figyelem magamat.
Megyeget.
És az is jó lenne, ha bőröm lélekzését is meg tudnám figyelni, mert akkor egy érintést látnék.
2-3 hét nem sok idő, aztán jövök…tele a tarsoly, témahegyek várnak rátok, kedves kis pajtások!
A rövid búcsúhoz két zenét gondoltam a legnagyobb játékostól, Mozarttól.
Csodálatosak, mint az Élet.
Az Életnek nincs többes száma, mert csak egy van, nincsen életek. Az Élet az Egy és az Élet az összes többes Számot magában foglalja. Mert az Élet az Út. A Tao. Így érthető meg Krisztus, figyeld csak, vakító villanás ez a mondat: “Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát? 10Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van?” (Jn. 14. 9-10) Ha ezt tudod, akkor tudsz mindent. Nincs másra szükséged.
Az Élet az Atyánál van.
Ezért itt az ideje felocsúdni az álomból, lerázni a fátylat, kívülről rátekinteni a kaleidoszkópra, nem gondolod?
Minden úgyis csak álom.
És az a nagy Igazság, hogy ezt a posztot is álmodjuk.
Pont.
Jó hosszú időszak, lesz min gondolkodni ! A Szaturnusz a Sors-jelölő bolygó a tradicionális asztrológiában, a Mérleg pedig a párkapcsolatot szimbolizálja. Milyen üzenete van a párkapcsolatok számára az elkövetkezendő időszaknak, amíg a Szaturnusz a Mérlegen halad át? Semmi vész, nemcsak rombol, stabilizál is!
A Szaturnusz 2012 októberéig a Mérleg jegyében tartózkodik. Ezalatt a három éves ciklus alatt a párkapcsolati, kapcsolati kérdések kerülnek előtérben olyanoknál is, akik ezzel a témával napi szinten nem foglalkoznak. Mit is jelent ez a gyakorlatban? A kérdésnek három rétege van, mint a mesében a Szaturnusz lassan halad, így van időnk az általa éppen aktuálisan szimbolizált kérdéssel foglalkozni.
1.) Azokat, akik most születnek (2012 októberéig), eleve érinti egy élete át az a kérdés, hogy hogyan tudom megoldani a párkapcsolati feladataimat, mert nekik ezen a területen feladatuk van. Ha egyedül vannak az a baj, ha van társuk az a baj. Ügyesen kell manőverezniük majd a társas magány és párkapcsolat, mint kötelesség között. Folyamatosan keresniük kell a kompromisszumokat a kapcsolataikban, de ha sikerül megtalálni tartós, megbízható viszonyokra számíthatnak. Kérdés persze, hogy a személyes horoszkópokban a párkapcsolati terület mit mutat, illetve a Szaturnusz melyik életterületen fejti ki a hatását leginkább. A fenti alaptendencia ugyan érvényesül, de jelentősen befolyásolja a hatását az egyéni helyzet!
2.) A Szaturnusz kellően nagy és lassú bolygó ahhoz, hogy azokat is érintse, akik nem most születtek és a születési horoszkópjukban sem áll a Mérleg jegyében ez a bolygó. A Sors-átalakító hatása így kevésbé érvényesül párkapcsolati téren. Általános tendenciái viszont érvényesülnek, azaz a következő időszakban mindenképpen szembe kell nézni az általa képviselt tanításokkal: kellően komoly-e a kapcsolatom, felelősséget vállalok-e érte, hűséges vagyok-e, törekszem-e a kompromisszumokra? Ha a kérdésekre nem a válasz, akkor a lecke számonkérésére lehet számítani ebben a hároméves periódusban.
3.) A Szaturnusz tanítása párkapcsolati aspektusban a felelősségvállalás, az elköteleződés, a tartósság, a megbízhatóság, a stabilitás. Ezek elengedhetetlen ismérvei egy harmonikus párkapcsolatnak. Érdemes elgondolkodni rajta, hogy a kapcsolat, amiben élünk büszkélkedik-e ezekkel a tulajdonságokkal. Ha nem, miért nem? Amennyiben egyedül vagy, akkor meg azt vedd fontolóra, hogy mi korlátoz, akadályoz abban nincs komoly kapcsolatod. Figyelem: mindkét élethelyzetben befele nézz, ne a külvilágot okold!
A tradicionális asztrológia tanítása szerint a Szaturnusz a Nagy Tanító. A következő időszakban a tanítása a párkapcsolati kérdéskörre fókuszál, és aki a fenti kérdésekre önmagának nem tud őszinte válaszokat adni, az nehézségekkel fogja magát szembe találni. Ez az időszak azért ilyen hosszú, hogy alaposan át tudjuk gondolni a válaszainkat, és merjünk lépni, változni.
Ettől a bolygótól sokak rettegnek, a hagyomány szerint ő a főgonosz. Álláspontom szerint nincs szó semmiféle fenyegetettségről, csak arról, hogy felelősséget kell vállalnunk egymásért, másképp aligha képzelhető el boldog kapcsolat. A nehézséget napjainkban az okozza, hogy a felelősségvállalás nincs ínyünkre, és persze megsértődünk, ha ennek következtében nem tudunk értékes párkapcsolatot létrehozni. De ezért ne a Szaturnuszt hibáztassuk, hanem csakis saját magunkat.
Megint sírósan kezdődött és roppant klafául (jó szó?) ér majd egy hét múlva véget!
Lila ösvény a büfé felöl
Lila növény az ösvényről
Be a birtokba
Kislányok kisszobája szemben a Dharmával
Reggeli jóga-ma
És az immár, számomra, klasszikus irodalom: http://metarjuna.wordpress.com/2009/06/26/most-szeretnk-a-lnyom-lenni/
A rák a görögök hagyományában a Héraklész hőstetteit elmesélő mítoszokban jelenik meg. Amikor a hős a lernéi hidrával küzdött, Héra egy hatalmas rákot küldött, hogy harapdálja Héraklész bokáját. Ő azonban agyonütötte a rákot. A mítosz egy másik változatában sem a hőst segítő állatként jelenik meg a rák: amikor Héraklész a vízikígyóval küzdött, a vízi állatok közül mindegyik mellé állt, kivéve a rákot. Mindkét változat úgy ér véget, mármint a rák szempontjából, hogy Héra a rákot az égre emelte és csillagképként helyezte el. Más hagyományban sem pozitív jelkép a rák: a kínaiak számára a tisztességtelen embert, a megbízhatatlanságot, a hamis pénzváltókat jelenti. Egyes teremtésmítoszokban a rák ugyanakkor a Teremtő társa, például a Nap ösztönzésére ő hozza fel a Földet az óceán mélyéről. Egyiptomban az ősi városok emblémáján a vizek teremtő erejét szimbolizálva jelent meg. A keresztény hagyományban a régi hitektől való megszabadulás szükségességére utal. Ezeket úgy kell levetni, ahogyan a rák hajítja el a régi páncélját. Vedlését Jézus feltámadásával is összefüggésbe hozták. A Tarot XVIII. lapján megjelenő rák részben a víz elemmel és a Holddal áll kapcsolatban, másfelől itt is az újjászületést szimbolizálja. A nyári napforduló után a Rák jegyébe ér a Nap. Júliusban egyes napok fontos időjárás-előrejelzők. Július 2-a és 13-a esőjével „negyvenesnap”. 15-én néhol kilenc zivatar együtt okozza az égi háborúságot, összecsapásukat a mennydörgés és istennyilák hosszan jelzik. A nyári villámok július 20-án különösen veszélyesek az emberre, mert e nap azt veszik célba, aki a földeken dolgozna. Pedig ekkor, “nyárderekán” volt hajdan a tavasszal megkezdett munka dandárja, az emberpróbáló, naponta hajnaltól napestig tartó nehéz aratás ideje. A nyári nagy dologidő kezdete az ünneptelen félév kezdete is, ámbár a nagy betakarítás végeztével, amikor a nép újra megpihenhet kissé, azért tartottak ünnepet, sőt magát az aratást is át- meg átszőtte a rengeteg szokás, szertartás. Nagy jelentőséget tulajdonítottak az első és az utolsó kévének. A legelőször és legutoljára learatott búzaszálakat a baromfiak számára egészség- és termékenységvarázslóként, de az elsőnek levágott szalma az embernél is betegségelhárítóként működött, akár úgy is, hogy az aratók a derekukra kötötték a majdani fájások megelőzésére. Az első kéve áldozata inkább a jó aratásért szólt. Az utolsó gabonacsomókhoz különösen sok varázscselekmény fűződött. Amit az aratás végén talpon hagytak, arra azt mondták, hogy a madaraknak vagy a szegényeknek hagyják, de voltaképpen áldozat volt ez a Rák jegyében a Földanya, a tápláló női szellem számára. A növények és a termőföld, a hozzájuk kapcsolódó tevékenységek: a szántás, a vetés, az aratás, az, hogy a földbe vetett mag kikel és kalászt hozva, megsokasodva visszatér, az élet körforgását, a megtermékenyülést, a halált, a halál utáni újjászületést jelképezik. Most az égen és az évkörön végigvándorló Naphős egy esztendőbe sűrített életsorsában elhagyta élete delét, ám uralma szinte még teljes, fénye csorbítatlan. Az azonban, hogy a nyári napforduló óta már rövidülnek a nappalok, azt jelzi, hogy nem ülhetünk a babérjainkon. Az esztendő és életünk második felében az eddigi növekedés után a természet mintáját követve egészen más feladat vár ránk: korábbi cselekedeteink termésének learatásával párhuzamosan a befelé fordulás és mag(unk)ba szállás, hogy majdan, a téli napfordulóhoz, a sötétség mélyéhez, a halálhoz elérkezve mindentől eloldottan legyünk képesek ott átvinni a fényt, a magba sűrűsödött, csakis a halhatatlan lényeget tartalmazó tudatosságot.
(Részlet a Göncöl Szellemtudományi Szabadegyetem május havi hírleveléből)
|
|
Legutóbbi hozzászólások