A rák a görögök hagyományában a Héraklész hőstetteit elmesélő mítoszokban jelenik meg. Amikor a hős a lernéi hidrával küzdött, Héra egy hatalmas rákot küldött, hogy harapdálja Héraklész bokáját. Ő azonban agyonütötte a rákot. A mítosz egy másik változatában sem a hőst segítő állatként jelenik meg a rák: amikor Héraklész a vízikígyóval küzdött, a vízi állatok közül mindegyik mellé állt, kivéve a rákot. Mindkét változat úgy ér véget, mármint a rák szempontjából, hogy Héra a rákot az égre emelte és csillagképként helyezte el. Más hagyományban sem pozitív jelkép a rák: a kínaiak számára a tisztességtelen embert, a megbízhatatlanságot, a hamis pénzváltókat jelenti.
Egyes teremtésmítoszokban a rák ugyanakkor a Teremtő társa, például a Nap ösztönzésére ő hozza fel a Földet az óceán mélyéről. Egyiptomban az ősi városok emblémáján a vizek teremtő erejét szimbolizálva jelent meg. A keresztény hagyományban a régi hitektől való megszabadulás szükségességére utal. Ezeket úgy kell levetni, ahogyan a rák hajítja el a régi páncélját. Vedlését Jézus feltámadásával is összefüggésbe hozták. A Tarot XVIII. lapján megjelenő rák részben a víz elemmel és a Holddal áll kapcsolatban, másfelől itt is az újjászületést szimbolizálja.
A nyári napforduló után a Rák jegyébe ér a Nap. Júliusban egyes napok fontos időjárás-előrejelzők. Július 2-a és 13-a esőjével „negyvenesnap”. 15-én néhol kilenc zivatar együtt okozza az égi háborúságot, összecsapásukat a mennydörgés és istennyilák hosszan jelzik. A nyári villámok július 20-án különösen veszélyesek az emberre, mert e nap azt veszik célba, aki a földeken dolgozna.
Pedig ekkor, “nyárderekán” volt hajdan a tavasszal megkezdett munka dandárja, az emberpróbáló, naponta hajnaltól napestig tartó nehéz aratás ideje. A nyári nagy dologidő kezdete az ünneptelen félév kezdete is, ámbár a nagy betakarítás végeztével, amikor a nép újra megpihenhet kissé, azért tartottak ünnepet, sőt magát az aratást is át- meg átszőtte a rengeteg szokás, szertartás. Nagy jelentőséget tulajdonítottak az első és az utolsó kévének. A legelőször és legutoljára learatott búzaszálakat a baromfiak számára egészség- és termékenységvarázslóként, de az elsőnek levágott szalma az embernél is betegségelhárítóként működött, akár úgy is, hogy az aratók a derekukra kötötték a majdani fájások megelőzésére. Az első kéve áldozata inkább a jó aratásért szólt. Az utolsó gabonacsomókhoz különösen sok varázscselekmény fűződött. Amit az aratás végén talpon hagytak, arra azt mondták, hogy a madaraknak vagy a szegényeknek hagyják, de voltaképpen áldozat volt ez a Rák jegyében a Földanya, a tápláló női szellem számára.
A növények és a termőföld, a hozzájuk kapcsolódó tevékenységek: a szántás, a vetés, az aratás, az, hogy a földbe vetett mag kikel és kalászt hozva, megsokasodva visszatér, az élet körforgását, a megtermékenyülést, a halált, a halál utáni újjászületést jelképezik. Most az égen és az évkörön végigvándorló Naphős egy esztendőbe sűrített életsorsában elhagyta élete delét, ám uralma szinte még teljes, fénye csorbítatlan. Az azonban, hogy a nyári napforduló óta már rövidülnek a nappalok, azt jelzi, hogy nem ülhetünk a babérjainkon. Az esztendő és életünk második felében az eddigi növekedés után a természet mintáját követve egészen más feladat vár ránk: korábbi cselekedeteink termésének learatásával párhuzamosan a befelé fordulás és mag(unk)ba szállás, hogy majdan, a téli napfordulóhoz, a sötétség mélyéhez, a halálhoz elérkezve mindentől eloldottan legyünk képesek ott átvinni a fényt, a magba sűrűsödött, csakis a halhatatlan lényeget tartalmazó tudatosságot.
Legutóbbi hozzászólások